Helyi termék nap az egyetemen és a Kaposvári Nagypiacon

 

A Helyi Termék Nap-Somogy elnevezésű kezdeményezés 2015. decembere óta működik Somogy megyében. 

A program lényege, hogy megjelenési lehetőséget ad a megyében élő, tevékenykedő élelmiszer előállító kistermelőknek, őstermelőknek és kézműveseknek. 

Az eseményeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatósága, a Kaposvári Egyetem és a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter szervezi közösen. A  kiválasztott helyszínen, előzetes meghirdetés után Helyi Termék Napot szerveznek, melyre megyei, a szervezők által ismert élelmiszer kistermelőket, kézműveseket hívnak meg. Az eseményen termelők és kézművesek értékesíthetik a termékeiket, mialatt opcionálisan szakmai előadások zajlanak a Nap koncepciójához kapcsolódó témákban, meghívott előadókkal. 

Egy-egy eseményre nagyobb megyei élelmiszeripari cégek is kilátogatnak megjelenési, de nem értékesítési céllal. 

A cél, hogy a résztvevők piaci megjelenését segítsék és széles körben megismertessék a helyi termékeket Somogyban is.


Időpont: 
2018/03/22 - 14:00
2018/03/24 - 08:00

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron