Sikerrel szerepelt a Somogy Táncegyüttes a Zalai Kamaratánc Fesztiválon

A hétvégén rendezték meg a XXXI. Zalai Kamaratánc Fesztivált, amelyen a Somogy Táncegyüttes is bemutatkozott.

Az együttes a „Mozdulatok rejtett meséi” című koreográfiával lépett színpadra, amely elnyerte a szakmai zsűri elismerését.

A fesztivál zsűrije Endre Turi számára a koreográfusi nívódíj III. fokozatát ítélte oda a produkcióért. A sikeres szereplést tovább emelte, hogy a „Mozdulatok rejtett meséi” című koreográfiát a fesztivál gálaműsorába is beválogatták, így a közönség ismét láthatta az előadást a rendezvény kiemelt programjában.

A Somogy Táncegyüttes számára ez az elismerés visszaigazolása annak a magas színvonalú művészeti munkának, amelyet az alkotók és a táncosok közösen végeznek. A fesztiválon számos értékes produkció mutatkozott be, ezért külön öröm, hogy a zsűri és a szakmai közönség is méltatta az együttes munkáját.

Ezúton is gratulálunk Endre Turinak, a Somogy Táncegyüttes valamennyi közreműködőjének, valamint a fesztivál összes díjazottjának!

 

Időpont: 
kedd, 2026, június 2 - 21:49

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron