A somogyi tűzoltók is ünnepeltek Szent Flórián napján

Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje előtt tisztelegtek a somogyi tűzoltók Siófokon és egyben a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Siófoki Tűzoltóság jubileumi ünnepségét tartották a Vármegyei Tűzoltónapon.

 

A Katasztrófavédelem Központi Zenekara biztosította az ütemet a siófoki tűzoltók felvonulásához, amelyet követően az ünnepi állománygyűlésnek a Kálmán Imre Kulturális Központ adott otthont. 

 

- Ezen a napon ünnepeljük azokat, akik a tűz ellen harcolnak, akik sosem adják fel, és akik minden káreset után felemelt fővel térnek vissza, tudván, hogy ma is megtettek mindent, amit lehetett – mondta ünnepi köszöntőjében Krám István tűzoltó ezredes. A vármegyei katasztrófavédelmi igazgató hozzátette: hiszem, hogy a következő nemzedékek is ugyanezzel a tűzzel a szívükben állnak majd helyt és őrzik azt a lángot, amelyet mi is őseinktől kaptunk. 

 

Az ünnepségen Kárász Dávid is köszöntötte dalaival egykori kollégáit. Majd Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere köszönte meg a tűzoltók áldozatos munkáját és elhivatottságukat.  

 

- A mai napon Szent Flórián emlékezete, a tűzoltók tisztelete és az ötven év hivatásos szolgálatának ünnepe találkozik – erről már Szabó Norbert tűzoltó alezredes beszélt. A siófoki tűzoltóparancsnok úgy folytatta: az önkéntességből tovább fejlődve, 1976. május 18-a óta hivatásos tűzoltóság működik a városban. Egy olyan folytonosság ez, ami minden korban megkívánta az elhivatott tűzoltókat. Azóta egy nap sem tel el szolgálat nélkül, közel 26 millió percet álltak készenlétben a bajtársak.  Az elmúlt ötven év során a cél mindig Siófok város tűzoltóira bízott emberek szolgálata volt. 

 

Az ünnepség alkalmával a hosszú időn át, magas színvonalon végzett munkájukért többen elismerést vehettek át. 

 

Az ünnepség zárásaként Jagarics Dóra, a Siófoki Tűzoltó Hagyományőrző és Sport Egyesület elnöke és Szabó Norbert tűzoltó alezredes, a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka leleplezte az 50 éves hivatásos tűzoltóság állományáról készített tablót. Ezt követően az ünnepi program a tűzoltólaktanyánál folytatódott, ahol koszorúkat helyeztek Szent Flórián szobránál, majd a lélekharang is megkondult az elhunyt kollégák emlékére. 

Díjazottak listája: https://somogy.katasztrofavedelem.hu/application/uploads/documents/2026-...

Fotó: Kőhalmi Szilvia

Időpont: 
kedd, 2026, május 5 - 20:51

MAGAZIN

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántja

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.

Két személyautó ütközött Kaposváron

A Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.

Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Magyarországon

Jelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.

Állásajánlatok Kaposváron