Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot. Rövid idő alatt több büntetőeljárás is indult Somogyban.
Az elmúlt hetekben három elvitt autóról is érkezett bejelentés a rendőrségre. A kaposvári egyenruhások kettőt, a nagyatádiak pedig egy harmadik büntetőeljárást indítottak amiatt, hogy a tulajdonosok az utcán parkoló autójuk indítókulcsát a járműben hagyták, esetenként pedig még az ajtót sem zárták be.
Az autókat ismeretlen személyek elvitték, majd közülük kettőt kisebb-nagyobb sérülésekkel hoztak vissza a kiindulási helyükre, a harmadikkal viszont egy közeli település után az árokba hajtottak, majd hátrahagyták.
A rendőrök mindent megtesznek az elkövetők felelősségre vonása érdekében, de a bosszúság és a javítás idejére kiesett jármű hiánya megelőzhető lenne!
Ha leparkol, mindig zárja be a járművet. Az indítókulcs ne maradjon a gyújtáskapcsolóban, vagy utastérben, és az ablakok se maradjanak leengedve, még résnyire sem.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|