Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Országszerte hóesés nehezíti a közlekedést, intenzív havazás kezdődött Zala, Vas, Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Fejér és Pest vármegyék térségében, de az Alföld területein is szinte mindenütt esik vagy szállingózik a hó, ellenben Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben csak elszórtan jelentettek havazást, szállingózó hóesést. Szeged, Szolnok és Orosháza térségében havaseső esik.
A gyorsforgalmi utak javarészt sónedvesek, de az M70-es autópályán, illetve az M7-es autópályán Letenye és Balatonfenyves között hókásás burkolatra kell készülni, továbbá szintén ezen a gyorsforgalmi úton, Martonvásártól az M0-s autóútig latyakos útszakaszok nehezítik a közlekedést. A főutak burkolata a Dél- és Közép-Dunántúlon szinte mindenütt latyakosak, vagy havasak, máshol sónedvesek, de elszórtan Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében vizes útszakaszok is vannak. A mellékutak a szinte a Dunántúl teljes területén, illetve Pest és Nógrád vármegye térségében szintén latyakosak, vagy havasak.
A látási viszonyok általában jók, de Zala, Veszprém, Somogy, Fejér vármegyékben, illetve Pécs, Paks és Kiskunhalas közelében 100-300 méterre rövidülhet a látótávolság.
Országszerte többnyire gyenge a légmozgás, bár Mosonmagyaróvár, Keszthely, Tapolca, Pápa és Tatabánya térségében továbbra is élénk (30-39 km/h-s) északi-északnyugati szelet jelentettek.
A hőmérséklet -7 és 0 °C fok között változik. A legalacsonyabb értéket Szentendre közelében mérték.
(Forrás: A Magyar Közút és az MKIF mérnökségei)
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.01.07 szerda éjfélig
Havazás:
Az előttünk álló éjszaka országszerte várható havazás, helyenként időszakosan intenzív havazás, amely az éjszaka második felére fokozatosan a Dunától keletre helyeződik, és szerda délelőttig elhagyja keleti határainkat. A szerda reggeli, délelőtti órákig általában 10-20 cm, északnyugaton 2-8 cm hullhat. A keleti határ közelében éjszaka időszakos vegyes csapadéknak (havaseső, fagyott eső, ónos eső) is van némi esélye.
Szerdán az esti óráktól dél, délkelet felől újabb havazás kezdődik, éjfélig várhatóan döntően a Tiszántúlon (2-10 cm), az ország északnyugati felének kivételével lepel-1 cm.
Hófúvás:
Holnap éjfélig az Észak-, és Nyugat-Dunántúlon tartósan 45 km/h-s lökéssel kísért északi szél alacsonyszintű hófúvást okozhat (citrom). Északkeleten, kiemelten a Bodrogközben szerda délelőttig viharos széllökések (~ 55 km/h, kis területen > 55 km/h) előfordulhatnak, amelyek már magasabb hótorlaszokat emelhetnek (narancs, Bodrogközben esetleg piros), majd a gyengülő, de továbbra is 45 km/h-s széllökések szerda éjfélig alacsonyszintű hófúvást okozhatnak (citrom).
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|