Szolgálaton kívüli katona gyilkolt meg egy fiatal nőt Kaposváron

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelt nyomozásban indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására.

A megalapozott gyanú szerint 2025. november 15-én 18 óra körül, egy húszas évei második felében járó szolgálaton kívüli katona Kaposváron, egy kétszintes lakóház emeleti szobájában összeveszett a korábbi élettársával. A lakóház alsó szintjén tartózkodott a fiatal nő középkorú férfi rokona, aki észlelte a veszekedést, ezért elindult a felső szintre. Miközben az elkövető lefelé haladt, ököllel a fején megütötte a férfi sértettet, aki az ütés következtében a lépcsőről a földre esett.

 

Az elkövető a lakóház konyhájába ment, és azért, hogy megölje a sértetteket, két konyhakést vett magához, amelyekkel olyan súlyosan bántalmazta mindkét személyt, hogy a nő a helyszínen életét vesztette.

 

A támadás következtében a középkorú férfi a nyakán és a fején szenvedett súlyos sérülést. Jelenleg kórházban ápolják.

A nyomozó ügyészség a rendőrség bevonásával elvégezte a halaszthatatlan eljárási cselekményeket, elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást.

 

Az elkövető terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés.

Tekintettel arra, hogy a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség álláspontja szerint fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, az ügyészség indítványozza a gyanúsított letartóztatását.

 

A kényszerintézkedés elrendelésének tárgyában a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa holnap fog dönteni.

Időpont: 
hétfő, 2025, november 17 - 19:07

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron