Így alakul a vasúti és a buszközlekedés a hosszú hétvégén

Hosszabb vonatokkal, több járattal és megerősített haváriaügyelettel készül a MÁV-csoport.

A nyári főszezon legforgalmasabb időszakaiban alkalmazott megoldásokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre és az azt követő hosszú hétvégére. Így több kocsival indítja az InterCityket, vagyis a megszokottnál több férőhelyet biztosít az október 23-i eseményekre utazók, illetve a következő napok során a népszerű idegenforgalmi célpontok felé igyekvők számára. Szükség esetén a - megerősített ügyelettel működő – Országos Haváriaközpont további, gyorsan bevethető erősítő buszjáratokkal, MÁVBUSZ-okkal is segíti majd az utasok közlekedését.  

 

A közlekedési társaság és a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szakemberei folyamatosan figyelemmel követik az utasigények változását, hogy szükség esetén további intézkedésekkel is segíteni lehessen a hosszú hétvége közlekedését.

 

A MÁV-csoport arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi menetrendről, használják a tervezésnél a MÁV+ applikációt vagy az  emma.mav.hu oldalt.

 

Érdemes – minél előbb – elővételben megváltani a menetjegyeket vagy használni az automatákat, az online jegyváltást, melyhez szintén igénybe tudják venni a MÁV+ alkalmazást is.

 

Vasúti közlekedés

A vonatok október 22-én a pénteki, 23-án a szombati, 24-én és 25-én az ünnepnapi, 26-án pedig már ismét az eredeti, vasárnapi menetrend szerint közlekednek.

 

Az utasforgalom szempontjából frekventált, kihasználtabb reggeli és délutáni InterCityk szerelvényei - főként október 22-én, az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon – az általános hétvégéken megszokottnál több kocsival közlekednek. 

A MÁV Országos Haváriaközpontja nyomon követi a vonat- és utasforgalmat; amikor szükséges, operatív intézkedéssel segíti az utasok eljutását, a menetrend szerinti közlekedés helyreállítását.  Szükség esetén MÁVBUSZ-ok is készenlétben állnak, hogy minden utas és csoport kényelmesen célba juthasson.

 

VOLÁN-járatok

Október 23-án és 26-án ünnepnapi, 24-én és 25-én szabadnapi menetrend szerint közlekednek. A hosszú hétvégét követően, október 27. és 31. között pedig az őszi szünetre való tekintettel, tanítás nélküli munkanapi menetrend szerint indulnak a járatok.

 

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron