Tűz az egykori kolostorban Andocson

Az Andocsi Nagyboldogasszony Bazilika egyik épületszárnyában keletkezett tűz a mai vármegyei ellenőrző gyakorlat feltételezése szerint.

Amelynek eloltása a tabi önkormányzati, valamint a kaposvári, a siófoki és a dombóvári hivatásos tűzoltók feladata volt.

 

A hajdani kolostor első emeleti konyhájában csaptak fel a lángok, a keleti szárny ablakain át dőlt ki a füst. Az egységek rövid idő alatt megtalálták a tűzfészket, azonban az elsődleges feladatuk az épületben megszállt vendégek felkutatása és kimentése volt. A tűzoltók végigjárták a folyosót, átvizsgálták az épületszárny tizenegy helyiségét, ahonnan összesen négy sérültet mentettek ki légzőálarcban, volt, akit kézben hoztak le az emeletről.  

 

A tűz időközben átterjedt a szomszédos helyiségekre, a folyosón lévő bútorzatra, és az ablakon kicsapó lángok veszélyt jelentettek a tetőre is. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával a huszonnyolc tűzoltónak azonban sikerült megfékezni a lángokat, mielőtt azok elérték volna a tetőszerkezetet.  

 

Tompos Gábor tűzoltó alezredes, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese elégedett volt a helyzetfelismerésével, a meghozott intézkedésekkel és az összehangolt beavatkozás hatékonyságával. 

 

Gaál Attila tűzoltó alezredes, vármegyei tűzoltósági főfelügyelő az értékelésében kihangsúlyozta a hatékony külső- és belső felderítést, az életmentés gyorsaságát. 

Időpont: 
kedd, 2025, szeptember 9 - 19:28

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron