Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Idén ünnepli forgalomba állásának 75. évfordulóját a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút.
Ennek apropóján -immár 27. alkalommal - idén is megrendezzük a kisvasút napját szeptember első hétvégéjén.
Részletes program:
10:00 - Ünnepélyes megnyitó Balatonfenyves GV állomáson
10:35-kor gőzös különvonat Somogyszentpálra
11:10-kor utazás Csisztafürdőre
Balatonfenyvesen egész nap elérhető programok:
„Nyitott műhely” program: műhelylátogatás, keskeny nyomközű járművek kiállítása
Gyermekprogramok: ugrálóvár, arcfestés
Csohány Domitilla – Győri Zsolt: Berci és a balatonfenyvesi kisvasút c. mesekönyv dedikálás
Program Somogyszentpálon:
Rövid séta a település központjába, ahol a szentpáliak vendégül látják a rendezvényen résztvevőket
Program Csisztafürdőn:
Rövid séta a Berek Látogatóközponthoz ahol ingyenes belépéssel és kézműves programokkal várják az érdeklődőket.
Balatonfenyvesre visszaérkezve 16 órától színpadi programokkal várjuk az érdeklődőket, a gyermekeknek pedig tiszteletbeli mozdonyvezető avatással kedveskedünk.
A legfrissebb információkat és a részletes programokat a települések Facebook oldalán lehet megtekinteni.

![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|