Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
A nap már kora reggel elkezdődik:
7:30 és 11:30 között készülnek a különféle káposztás ételek a főzőversenyen.
12:00 órakor a zsűri megkóstolja és értékeli a finomságokat.
Ezt követően ebédre mindenki megízlelheti a hagyományos töltött káposztát és a babos húsos káposztát.
A kulturális és szórakoztató programok sora sem maradhat el:
Fellép a Korona Nyugdíjas Egyesület operett műsorral.
Szita Károly polgármester köszönti az egybegyűlteket.
Kiss László hajómodell-kiállítása is megnyílik a Közösségi Házban.
A főzőverseny eredményhirdetésére 14:00 órakor kerül sor.
A délután folyamán Gregus Anikó gyermekműsora, majd Kovács Tamás zenés produkciója szórakoztatja a közönséget, végül a napot Szabó Ádám műsora zárja.
A kicsiknek és családoknak szóló kísérőprogramok is színesítik a napot: ugrálóvár, játszóautó, népi játékok, csillámfestés, arcfestés, kisvasút, valamint ásvány- és édességárusítás várja az érdeklődőket.
A rendezvény támogatói jegye mindössze 500 forintba kerül, amely egy adag káposztás étel elfogyasztására jogosít – természetesen a készlet erejéig.
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|