Bár még csak június közepe van, a mentőszolgálat adatai szerint már több száz motoros balesethez kellett riasztaniuk a bajtársakat 2025-ben.
Az év elejétől kezdve drasztikus növekedés tapasztalható a kétkerekűeket érintő balesetek számában.
Az eddigi statisztikák a következőképp alakulnak:
Januárban 45,
Februárban 53,
Márciusban 139,
Áprilisban 211,
Májusban 236 esethez vonultak a mentők.
Különösen aggasztó, hogy június első felében már 181 motorbaleset történt, és a hónap még korántsem ért véget.
A jó idő beköszöntével sokan választják a motorozást, azonban a fokozott forgalom és a megnövekedett sebességveszély miatt kiemelten fontos a körültekintő közlekedés – legyen szó motorosokról vagy autósokról. A mentők arra kérnek mindenkit, hogy figyeljenek oda egymásra az utakon, és tartsák be a közlekedési szabályokat.
Vigyázzunk magunkra és egymásra – minden élet számít.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |