A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
Ahogy közeledünk április közepéhez, a természet egyre bátrabban mutatja meg tavaszi arcát – de azért ne tegyük még el végleg a kabátot!
A héten Somogy vármegyében változatos időjárásra készülhetünk: a hajnali fagyoktól a 20 fokos, napfényes délutánokig minden lesz a palettán. Nézzük, mit tartogat az égbolt napról napra!
Április 8., kedd: A nap folyamán változóan felhős égbolt várható, helyenként záporokkal. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk, időnként erős lesz. A hajnali hőmérséklet fagypont körül alakul, míg délutánra 8 és 13°C közötti maximumok várhatók.
Április 9., szerda: A Dunántúlon és a középső országrészben hosszabb napos időszakokra számíthatunk, míg másutt gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Egy-egy zápor legfeljebb délkeleten és a nyugati határszélen fordulhat elő. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Reggel többfelé fagyhat, napközben pedig 10 és 15°C közötti hőmérséklet várható.
Április 10., csütörtök: Borongósabb időre ébredhetünk, a megnövekvő felhőkből ismét többfelé kialakulhatnak futó záporok. Folytatódik a szeles időjárás, az északi-északnyugati légmozgást erős, olykor viharos lökések kísérhetik. A legmelegebb órákban 9 és 16°C közötti hőmérséklet várható.
Április 11., péntek: A nap folyamán változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Csapadék nem valószínű. A hőmérséklet emelkedik, délutánra 15 és 20°C közötti maximumokkal számolhatunk.
Április 12., szombat: Részben napos idő várható, a hőmérséklet maximuma 18°C körül alakul.
Április 13., vasárnap: Magas szintű felhők mögül előbújó nap várható, a hőmérséklet maximuma 21°C körül alakul.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|