Halálos áldozatot követelt a tűz Somogyjádon

Kedden este Somogyjádra, a Szabadság utcába riasztották a tűzoltókat.

Egy nyolcvan négyzetméteres, két lakrészből álló családi ház egyik tizenhat négyzetméteres része égett, a lángok a ház tetőszerkezetére is átterjedtek. A tető beomlott, a tűzoltók az oltást követően, a romok átvizsgálásakor találták meg az ott lakó, hatvanas éveiben járó férfi holttestét. A tűzben egy másik ember megsérült, őt a mentőszolgálat kórházba szállította. A tűzoltók egy gázpalackot még azelőtt kivittek az épületből, hogy az felrobbant volna. Az épület lakhatatlanná vált. 

 

A Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az eset keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálati eljárást indított. Füstérzékelővel megelőzhető lenne, hogy a tüzek tragédiát okozzanak, egy plafonra szerelt füstérzékelő ugyanis már a tűz keletkezésekor hangosan sípol. Az időben észlelt tüzet még könnyen meg lehet fékezni, vagy ki lehet menekülni az égő házból.

 

Fotó: Somogy KMSZ

Időpont: 
szerda, 2025, március 19 - 10:30

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron