A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Egy tűzesethez és tizenegy műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat az elmúlt hétvégén.
Hét balesetnél volt szükség a tűzoltók beavatkozására, két alkalommal pedig a szén-monoxid-érzékelő riasztott.
Árokba hajtott egy autó péntek reggel Berzence és Nagyatád között.
Füstszagra lettek figyelmesek egy zamárdi üzlet dolgozói nyitáskor, ezért azonnal hívták a 112-t. A siófoki hivatásos tűzoltók átvizsgálták az épületet, amelynek egyik helyiségében egy hűtőszekrény füstölt. Az egység kivitte az épületből az elektromos berendezését, majd hőkamerával újból átvizsgálták az üzletet.
Néhány órával később egy Böhönyén történt balesethez riasztották a helyi önkormányzati tűzoltókat. A jármű letért az úttestről és az árokba hajtott a Szabadság utcában. A böhönyei önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet, amelynek mind a négy utasa könnyű sérüléseket szenvedett a baleset során.
Az esti órákban parkoló járműnek ütközött egy személygépkocsi Siófokon, vezetője pedig az összeroncsolódott autóba szorult. A város hivatásos tűzoltói lefeszítették a sofőr felőli ajtót, így fértek hozzá a sérülthöz, akit ezután a mentők kórházba szállítottak. A parkoló autó az ütközés erejétől kidöntött egy kerítést és megsértette a gázvezetéket, amelyet a tűzoltók elzártak.
Szén-monoxid keletkezett péntek este Fonyódon, egy Bástya utcai családi házban. A balatonboglári önkormányzati és a fonyódi önkéntes tűzoltók méréseket végeztek, amely során gázkoncentrációt mutattak ki az ingatlan levegőjében. A három lakót a mentők kórházba szállították.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szombat délután Marcali, Noszlopy Gáspár utcájában. A kocsiban csak a sofőr utazott, aki az eset során nem sérült meg.
Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő vasárnap délben egy fonyódi lakásban. A balatonboglári önkormányzati és a fonyódi önkéntes tűzoltók rekonstruálták az esetet, de a műszerek nem mutatták ki a csendes gyilkos jelenlétét. A gázszolgáltató munkatársa ennek ellenére megtiltotta a fürdőszobai vízmelegítő használatát, a helyiség szellőzése ugyanis nem megfelelő.
![]() Veteránautók a Kaposvári NagypiaconA Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.
|
![]() Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főútonSiófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.
|
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|