Elindult a Liliomfi próbafolyamata a Csiky Gergely Színházban

A Csiky Gergely Színházban megtartották Szigligeti Ede Liliomfi című zenés vígjátékának olvasópróbáját.

Az előadás rendezője Keszég László, a premier pedig 2025. április 11-én várja a nézőket.

Egy klasszikus, amely mindig magával ragad

Kevés olyan magyar színmű van, amelyet ennyire szeret a közönség – a Liliomfi generációk óta a színházak és a nézők kedvence. A szerelem, intrika, szöktetés és félreértések kusza szövedéke egy pillanat alatt magával ragad, hiszen a történet ismerős és otthonos: könnyed humorral és pergő cselekménnyel vezet végig egy igazi kalandon.

A színészélet minden ízét bemutató előadásban természetesen a zene is kiemelt szerepet kap. Az előadáshoz készült dalokat Zságer Varga Ákos komponálja, így a történet sodró lendületét fülbemászó dallamok kísérik.

Újra együtt a fiatalokkal

A Csiky Gergely Színház művészeihez ezúttal a MATE művészeti intézetének harmadéves hallgatói is csatlakoznak. A fiatal tehetségek már a Túl a Maszat-hegyen című előadásban is bizonyították rátermettségüket, most pedig egy új oldalukkal is megismerhetjük őket.

Az olvasópróba pillanatait Memlaur Imre örökítette meg. Az előadás garantáltan friss, lendületes és szórakoztató lesz – egy igazi színházi csemege, amelyet nem érdemes kihagyni.

 

Időpont: 
szerda, 2025, március 5 - 19:34

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron