A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Tavaly 76 baleset történt vasúti átjárókban, melyek közül 14 halálos kimenetelű volt. Minden esetben emberi mulasztás, például a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása vagy figyelmetlenség vezetett a tragédiákhoz.
Sokan életüket kockáztatva kelnek át a síneken, vagy tartózkodnak vasútüzemi területen, ami 2024-ben 66 gázolásos balesetet eredményezett. Emellett egy ember áramütésben vesztette életét a felsővezeték közelében.
Sajnos tavaly 103 ember vetett véget életének a síneken, és több öngyilkossági kísérlet is történt. A MÁV arra hívja fel a figyelmet, hogy az ingyenesen hívható 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámokon szakemberek segítenek azoknak, akik bajban érzik magukat.
A balesetek nemcsak emberéleteket követelnek, hanem jelentős forgalmi fennakadásokat és több százmillió forintos kárt okoznak a vasúttársaságnak.
A MÁV folyamatosan kampányol a biztonságos közlekedés érdekében. A "Érj haza biztonságban!" program részeként podcastokkal és ismeretterjesztő előadásokkal hívják fel a figyelmet a vasúti közlekedés veszélyeire.
A vasúti balesetek megelőzhetők! A MÁV kéri, hogy:
A szabályok betartásával életeket menthetünk meg. Vezessünk és közlekedjünk felelősségteljesen!
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|