A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
Hétfőn a Dunántúlon többfelé erősen felhős időre számíthatunk, míg az ország más részein több órára kisüthet a nap. Elszórtan hózáporok, illetve kisebb havazás is előfordulhat, miközben az északias szél sok helyen élénk, erős lesz. A hőmérséklet hajnalban -9 és -1 fok között, napközben pedig 0 és 5 fok között alakul.
Kedden derült, napos idő várható, délután fátyolfelhők érkezhetnek észak felől, de csapadék nem valószínű. Hajnalra pára, köd, helyenként zúzmarás köd képződhet, reggel szinte mindenhol -5 fok alatti hőmérsékletre kell készülni. A szél gyenge marad, és napközben 0-4 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Szerdán már több felhő jelenik meg, és helyenként kisebb, vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat, de jelentős mennyiség nem várható. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik. Hajnalban -8 és -2 fok között, napközben pedig -2 és +7 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten azonban továbbra is fagyos maradhat az idő.
Készüljünk a télies reggelekre, különösen a hét elején!
(idokep.hu)
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|