Önkéntes mentőcsapatok bizonyítottak a Balatonnál

Nemzeti minősítést szerzett a fonyódi Vitorlás, a marcali Berzsenyi, a siófoki Sió és a tabi Koppány Mentőcsoport a hétvégi, siófoki újraminősítő gyakorlaton.

Több napos esőzést követően a nagy mennyiségben lehulló csapadék megemelte a Balaton vízszintjét és az alacsonyabban fekvő lakóingatlanok veszélybe kerültek Siófok Egry József utcájában – ez volt a feltételezése a szombati terepgyakorlatnak. 

 

Az elemi csapások, kedvezőtlen időjárási viszonyok és helyi vízkár következtében kialakuló veszélyhelyzetek felszámolásába önkéntesek is bevonhatók, hiszen a civil lakosság is fontosnak érzi, hogy baj esetén segíteni tudjanak a hivatásos egységeknek. Az elméleti felkészítésüket követően az Egry József és a Zichy Mihály utcát összekötő gyalogos és kerékpárút mentén nyúlgátat építettek, amelyet bordás megtámasztással tettek stabilabbá. A Cinege patak torkolatánál átemelő szivattyúkat állítottak munkába a csapatok. Miközben sérültek mentését és ellátását is megoldották, sőt a balesetek megelőzése érdekében eltávolították a veszélyt jelentő fákat is. 

 

Az operatív törzs a helyszínen irányította a beavatkozást, amelynek mozzanatait a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tisztjei értékelték. A mentőcsoportok bizonyították, hogy a mentési feladatokat önállóan és közösen is képesek végrehajtani, amelyhez Tompos Gábor tűzoltó alezredes, megbízott igazgatóhelyettes gratulált.   

Időpont: 
hétfő, 2024, október 14 - 21:06

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron