Összesen egy bűncselekményről érkezett bejelentés a Strand Fesztiválon

A zamárdi Strand Fesztivál közbiztonsága magáért beszél, három nap alatt mindössze egy bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

A zömében magyar vendégek látogatta fesztivál idén augusztus 22-én nyitotta meg kapuit, és három napon, valamint éjszakán át tartva csaknem 50 000 résztvevőt számlált. A somogyi rendőrök a korábban megszokottakhoz hasonlóan dolgoztak a látogatók felhőtlen szórakozása érdekében.

 

A környező utcákban a Készenléti Rendőrség egyenruhásaival közösen ellenőrizték a fesztivál alatt ideiglenesen megváltozott forgalmi rend betartását, valamint feleltek az idelátogatók biztonságáért. A fesztivál kapuja mellett pedig a bűnügyi szolgálat munkatársai, baleset- és bűnmegelőzési előadók, valamint áldozatvédelmi referensek várták az érdeklődőket.

 

A rendezvényt érintően szabálysértésről egyáltalán nem, bűncselekményről pedig mindössze egyetlen esetben érkezett bejelentés a rendőrségre. Egy mobiltelefont hagyott el a tömegben a gazdája, ezt vihette el az egyelőre ismeretlen elkövető. A siófoki rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az esetet.

 

Bár néhány nap még vissza van a nyárból, összegzésként már most megállapíthatjuk, hogy a Balaton déli partjának közbiztonsága – az elmúlt évekhez hasonlóan – kiegyensúlyozottan és szélsőségektől mentesen alakult. Az itt élők és az idelátogatók egyaránt érdekeltek a saját biztonságuk megőrzésében, amit mi sem igazol jobban, mint hogy egy ekkora tömegrendezvény gyakorlatilag bűncselekmény nélkül zajlik le.

 

Időpont: 
kedd, 2024, augusztus 27 - 16:29

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron