Kaposvár és Taszár között történt baleset szemtanúit keresik

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a 14010/1236/2024. bünügyi számon folytat eljárást.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2024. június 27-én 10 óra körül Kaposvár és Taszár között, a 610-es számú út 1+100 kilométerszelvényében személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. A Taszár irányába közlekedő személyautó vezetője megelőzött egy kerékpárost, majd közvetlenül azután megkezdte a bekanyarodást jobbra, egy bekötőútra. A biciklis nem tudta elkerülni a balesetet és nekiütközött az autónak, amelynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett.  


Kérjük, hogy aki az eseményt látta, jelentkezzen személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as (2700 mellék) telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 112 központi segélyhívó telefonszámon.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron