A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
- Szombattól főszezoni menetrend szerint közlekednek a MÁV-VOLÁN-csoport balatoni járatai - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Azt írták, szombattól az előszezoni időszaknál is gyakoribb vonatközlekedéssel, több IC-kocsival és motorvonattal, valamint javuló szolgáltatásokkal teszi kényelmesebbé a balatoni kirándulásokat a MÁV-VOLÁN-csoport.
Ekkortól a keleti országrészt (Miskolc, Debrecen, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal kapcsolják össze a Balatonnal.
A tájékoztatás szerint a Volánbusz az ország számos térségéből helyközi és helyi járataival idén is megkönnyíti a Balatonnál nyaralók és kirándulók közlekedését, illetve az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a tóhoz.
Az utasok visszajelzései alapján, pilot jelleggel a nyári menetrendi időszakra fakultatív helybiztosítási lehetőséget vezetnek be a Kék Hullám, a Tópart és a Balaton InterCityk 300 forintos helyjeggyel igénybe vehető kocsijaiban a vonatok helyjegy nélküli, azaz a Balaton-parti szakaszán, továbbá a Szombathelyig közlekedő Kék Hullám IC vonatok esetében egészen Szombathelyig.
Az utazáshoz a MÁV-VOLÁN-csoport új útvonaltervező-szolgáltatását, az EMMA-t érdemes használni. Az emma.mav.hu oldalon bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan megtervezheti utazását akár vonattal, akár autóbusszal vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni a Balatonhoz - írták.
A Volánbusz által biztosított Balaton környéki utazási lehetőségekről a Volánbusz honlapján is lehet olvasni - ismertette a MÁV-VOLÁN-csoport.
MTI
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|