Hekkfagyit is készítenek egy balatonmáriafürdői fagyizóban

Egészen pontosan a Vitorlás fagyizóban alkották meg ezt a neve alapján meglehetősen bizarr jeges édességet (már ha édességnek lehet egyáltalán nevezni).

Ám ha eláruljuk, hogy ugyanebben a fagyizóban készült el a sajtos-tejfölös lángos ízű fagylalt is, talán már annyira nem is meglepő, hogy idén is valami extrém ízzel rukkolt elő Pálfi Attila  cukrász, a fagyizó tulajdonosa.

A sajtos-tejfölös lángos fagyit már megkóstoltuk tavaly nyáron, ami ugyan nagyon érdekes volt, de többször nem ettünk belőle, mert a sós ízvilág valahogy nem jött össze a fagyi állagával. Legalábbis nekünk, mert vannak, akik kimondottan szeretik ezt a különleges fagyit. 

 

2024-ben viszont valami nagyon egyedit szeretett volna alkotni Pálfi Attila

"Az idei évben 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton fagylaltja verseny, melyre két fagylalttal is beneveztünk - írják a Vitorlás fagyizó Facebook oldalán. 

Aki az gondolta, hogy a tavaly különdíjat is elnyerő Tejfölös lángos fagylaltunkat már nem lehet felülmúlni semmilyen furcsasággal, az nagyot tévedett, hiszen induló fagylaltjaink egyike, minden bizonnyal felborzolja a kedélyeket. Szeretném bemutatni az idei versenyre készített fagylaltjainkat:

 Mustáros hekk, hiszen a Balatonra látogatók a lángos mellett a hekket is szívesen fogyasztják."

 

Ha bátrak vagytok meg is kóstolhatjátok majd!

Időpont: 
kedd, 2024, május 28 - 19:29

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron