Téli madárles címmel második alkalommal hívja az érdeklődőket kilenc héten át tartó országos madárszámlálásra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A december 28-án kezdődő és 2024. február 28-ig tartó akció célja a lakosság bevonása a környezetükben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő "közösségi tudomány" (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe - közölte az MME szerdán az MTI-vel.
Mint írták, Magyarországon tavaly volt az első, téli madáretetőket és ezek környékét célzó lakossági adatgyűjtés. A 121 faj 85 750 egyede között a mezei veréb, a széncinege és a házi veréb volt a három leggyakoribb.
Az adatok beküldését az MME által fejlesztett, Android és iOS rendszert használó telefonokon és tableteken is működő Turdus applikáció könnyíti meg. Az okostelefont nem használók egy internetes adatbázisban is rögzíteni tudják a megfigyeléseket. Az adatbázisból négyféle, azonnal elérhető, dátumra szűrhető statisztikai összesítést lehet lehívni, ami bárki számára elérhető.
Idén egy MME saját márkás távcsövet is nyerhetnek azok, akik a kilenchetes számlálási időszakban legalább hat héten át szolgáltatnak adatot.
Az EU LIFE Nature alapja által a "Közösen a természetért" pályázat (LIFE NGO4GD/HU/000037) keretében támogatott Nagy téli madárles egyike az MME TermészetLesen elnevezésű programjának, amelynek célja a lakosság bevonása a madarak és más állatok megfigyelésébe.
A téli akció mellett márciustól újra indul a tavaszi időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles, továbbá a fecskéket és gólyákat leltárba vevő két felület, a Fecskeles és Gólyales is. Már fogadja az adatokat az új TOTEM adatbázis is, amely a különböző okból elpusztult, vadon élő gerinces állatok adatainak gyűjtésére szolgál.
MTI
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |