Regisztrált kerékpárt lopott Fonyódon, nem jutott vele messze

A mentőszolgálat munkatársai 2023. szeptember 21-én este kérték a fonyódi rendőrök segítségét, mert egy, korábban a kerékpárja mellett magatehetetlenül fekvő, ittas férfi az ellátása közben agresszív viselkedésével akadályozta munkájukat.

A sérültet végül kórházba szállították, az őrizetlenül hagyott kerékpárról pedig az egyenruhások gondoskodtak. Az adott helyzetben meglehetősen karakteridegen - újszerű, női vázas - bicikli szemrevételezése során a rendőrök meglátták a „BikeSafe regisztrált kerékpár” feliratú matricát, így a nyilvántartási adatokból azonnal megtudhatták, hogy a jármű valójában egy fonyódi hölgyé. A tulajdonost telefonon el is érték, aki csak ekkor szembesült vele, hogy biciklijét a nyitott lépcsőházból ellopták.

 

A körzeti megbízottak a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit másnap - az egészségügyi ellátását követően – előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetése miatt kihallgatták. Az 54 éves öreglaki lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy a kerékpárt csak azért vette magához, hogy azzal gyorsabban leérjen a vasútállomásra, de inkább megállt italozni, és onnan már nem tudta folytatni az utat.

 

A régóta sikeres BikeSafe vagyonvédelmi program célja, hogy az állampolgárok számára lehetőséget biztosítson értékeinek megóvására. A regisztrációkor a kerékpárról a fotókkal együtt minden információ egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerül. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válik a kerékpár és így nagyobb valószínűséggel visszakerülhet jogos tulajdonosához. A kétkerekűeket egy BIKESAFE Regisztrált kerékpár feliratú matricával látják el.

 

Néhány fontos előny, amit az online rendszer kínál a regisztrált kerékpár tulajdonosoknak:

 

Hozzáfér a saját és a kerékpárja adataihoz, fotóihoz.

Nem kötelező, de megrendelheti a kerékpár fényképes törzskönyvét.

A törzskönyv díja 2000 Ft, mely tartalmazza a fényképes plasztik kártya elkészítését és postázását is.

Átruházhatja a regisztrációt, ha eladná a bringát.

A tulajdonos online hozzáféréséhez mindössze a tulajdonos e-mail címének rögzítése szükséges a regisztráció során.

A biciklik azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni!

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a témával kapcsolatban ezért az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet:

 

Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!

Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!

Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!

A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!

Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.

Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe program keretében, melyet a rendőrség díjmentesen végez!

Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, ne változtassa meg a helyszínt, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

Időpont: 
kedd, 2023, szeptember 26 - 10:10

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron