Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

A Lautus natúrkozmetikumok készítésével és forgalmazásával foglalkozik. A vállalkozás tulajdonosával, Ékes Orsolyával beszélgettünk.
Hogyan indult a vállalkozás?
Az első szappankészítő tanfolyamot 2010-ben végeztem el, majd 2013-ig további szappankészítő tanfolyamokon bővítettem tudásom. Az első években több cég forgalmazta termékeinket – szappanok, tusfürdő, intimmosakodó – saját márkanevük alatt. Ebben az időszakban már egyedi szappanokat is készítettünk a megrendelő termékeihez igazítva az összetevőket. 2013 óta Nagyváradon van a vállalkozásunk Ékes Manufaktúra néven és nem sokkal később létrehoztuk Lautus márkanevet.
Honnan jött az ötlet, hogy natúrkozmetikumokkal foglalkozz?
A natúr kozmetikumok iránti érdeklődésem egy korábbi betegségemnek és az azzal járó kálváriámnak köszönhető. 1995-ben TBC-vel diagnosztizáltak, majd az alapbetegségem szövődményként egyre több betegség társult, mint magas vérnyomás, emésztési problémák, vesemedence gyulladás… stb. A rengeteg gyógyszer mellékhatásaként súlyos bőrallergia lépett fel nálam, a bőröm annyira elvékonyodott, hogy már a napi rutin feladatokat sem tudtam ellátni. Ekkor fordult érdeklődésem a natúr kozmetikumok felé, mivel nem teljes mértékben váltak be úgy döntöttem csinálok sajátot. Párommal kezdtük, majd rövid időn belül egy barátunk is csatlakozott hozzánk. Azóta hárman vagyunk.
Miért érdemes a Lautusnál vásárolni?
A termékeinket mi készítjük minőségi natúr alapanyagokból. Nem szappan és krémalapokat használunk, így minden termékünk egyedi, saját recept alapján készül.
Van-e valami különlegessége ennek a vállalkozásnak?
A hozzánk forduló embereknek igyekszünk egyedi személyre szabott segítséget nyújtani a problémájuk megoldásában. Nem csak a saját termékeinket helyezzük előtérbe, hanem teljeskörű megoldásokat próbálunk nyújtani a piacon lévő más gyártók és szolgáltatók ajánlásával is.
Mi a legnépszerűbb termék?
Gyógynövényes natúr intim mosakodó, Avokádó testápoló, Argánolajos bio szemráncszérum, Aktívszenes szappan, Mézes ápoló szappan, Egzotikus lugas parfüm szappan. Körömgomba elleni ecsetelő szérum.
Mi az, amit kiemelnél a termékek közül?
Búzacsíra olajos kézkrém, ami az összetevőinek köszönhetően arckrémként is használható ahogy azt már sok vásárlónk is használja. Csipkebogyómag bőrradír (maszk és bőrradír egyben).
Elérhetőségeink:
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|