A tűzoltók áramtalanították az autót.

A Hunherbal gyógynövény termesztéssel, felvásárlással és feldolgozással foglalkozik, webshopjukban pedig rengeteg gyógynövénytea kapható.
A Hunherbal még 1990-ben indult egyéni vállalkozásként, majd 2016-ban lett Kft., a tea kicsomagolása, és értékesítése pedig 2022-ben indult el.
A vállalkozást Litkei János alapította, mert szeretett gyógynövényeket gyűjteni. Először ő volt az, aki gyűjtötte a gyógynövényeket, majd meglátta benne a lehetőséget, és gyűjtőből felvásárló lett. Az évek során szépen növekedett a vállalkozás, amelyben kizárólag minőségi magyar alapanyagokkal dolgoznak.
A Hunherbalnál minél több embert szeretnének elérni, illetve azt is igyekeznek tudatosítani a vásárlóikkal, hogy a gyógyszereken kívül más természetes gyógymódok is léteznek.
Bio minőségben is termesztik a gyógynövényeket, és igen kedvező áron kínálják a Bio és a hagyományos gyógynövény teákat. Az összes teájukat nagyon szeretik, itt mindenki talál a bajának megfelelő orvosságot.
A Hunherbalnál minőség kerül a csomagokba, hiszen a feldolgozástól kezdve, minden műveletet saját kezűleg végeznek el.
https://www.facebook.com/hunherbalkft
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|