Bajba jutott őzgidát mentett a Sefag munkatársa Szántódnál

Bajba jutott őzgidát mentett  ifj. Váczi Sándor, aki Szántód környékén lett figyelmes a pettyes apróságra.A Sefag Hunting Hungary Facebbok oldalán a következőket írják: 

 

„Területbejárás alkalmával a szakadó esőben Őzgidát mentettpillantottam meg a gidát. Autóban ültem és azt láttam, hogy valami beugrik az út menti mély, kibetonozott árokba. Odamentem és akkor láttam meg a pár napos kis őzet. Nem közelítettem meg, továbbhajtottam és egy idő múlva visszatértem a helyszínre, hogy megbizonyosodjak róla, a gidának sikerült -e kijönnie az árokból. A kicsi továbbra is tehetetlenül toporgott a mélyben, az anyját is észrevettem a közelben. Aggodalmaskodva szemlélt kicsinye irányába, jöttömre azonban beugrott az erdőbe. Ekkor kesztyűt húztam és nagy adag, hosszúszálú fűbe csomagolva óvatosan megfogtam a gidát, kiemeletem az árokból és az elugró suta után vittem az erdősáv szélére. Hangsúlyozom, a gida bajban volt és segítségre szorult! Én már csak akkor avatkoztam be, mikor meggyőződtem róla, hogy egyedül nem képes kijönni az árokból.

Nagyon fontos, hogy ha a kirándulás közben elfektetett, magányosnak tűnő gidát, borjút látunk, ne nyúljunk hozzá, hagyjuk ott helyben, nem árva, az anyja ott van valahol a közelben. Az első napokban, míg a kicsik nem képesek követni a sutát/tehenet, addig biztonságosabb a magas fűben elrejtőzni nekik. Ők - bízva kiváló rejtőszínükben - ösztönösen mozdulatlanul meglapulnak. Ne fogjuk meg a gidát/a borjút, ne menjünk közel hozzá fényképezés céljából sem, mert ezzel a kis állat életét veszélyeztetjük. Ha az anyja megérzi az ember szagát a közelében, magára hagyja az apróságot, így a biztos pusztulás vár rá, éhen hal, vagy a ragadozók által vész el. Itt hívom fel a kutyasétáltatók figyelmét arra, hogy ez idő tájt fokozottan figyeljenek az ebeikre és - előírás szerint - használják a pórázt!

Ha valaki - akárcsak jószándékból - hazaviszi a kicsiket, lopást követ el!  A gidák, borjúk felnevelése nagy szakértelmet igényel, ne próbálkozzanak vele otthon, nagy eséllyel kudarc lesz a vége. Nagyon nehéz a megfelelő körülményeket biztosítani számukra és még ha életben is maradnak, nehezen viselik a fogságot, nem teszünk jót velük!” – ifj. Váczi Sándor. 

Időpont: 
vasárnap, 2023, június 4 - 21:50

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron