Megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét

 - Megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

    A közleményben hangsúlyozták: a környezet védelme és a környezettudatosság elválaszthatatlan a mai modern haderő képétől, így a HM irányításával - a haderő fejlesztésével párhuzamosan - környezetvédelmi programok gondoskodnak az egykori honvédségi területek kármentesítéséről. Ezekben a napokban a Somogy vármegyei Taszáron folyó munka került előtérbe - tették hozzá.

    "A katonai repülőtér területén két üzemanyagtelep szolgálta ki a közúti és vasúti üzemanyag beszállítását, lefejtését, szétosztását, ugyanitt föld alatti tartályokban tároltak benzint, gázolajat és kerozint. A tárolótartályok műszaki állapota az idők során leromlott, a bennük tárolt szénhidrogén pedig szennyezte a talajt és a talajvizet" - írták.

    A környezeti szennyeződés megszüntetésének alapfeltétele a szennyező források - a tartályok - felszámolása volt, melyet a szennyezett talaj és talajvíz megtisztítása követett.

    A projekt a tervezéssel és az előkészítő munkákkal még 2019-ben kezdődött, majd 2021 közepétől kezdetét vette a szennyezett terület kármentesítése - ismertették.

    A tartálybontás után a szénhidrogénnel átitatott talajt kitermelték és a repülőtér kifutópályájára terítették, ahol a későbbiekben mikrobiológiai lebontással tisztítják meg. A nyitott munkagödrökből a szennyezett talajvíz tisztítása mobil víztisztító berendezéssel történik, a vizet megtisztítás után a Taszári-vízfolyásba vezetik. Ezután a megtisztított talajt visszatöltik, humuszt terítenek rá és füvesítik a területet.

    A kármentesítési munkák lezárását követően talajvízfigyelő-kutakat alakítanak ki, melyek célja a kármentesítés hatékonyságának nyomon követése szabályos időközönként vízmintavétellel és laboratóriumi vizsgálattal.

    Kiemelték: a szennyezett területeken a kedvezőtlen környezeti hatások megszüntetését és a kármentesítést a rendeletek előírásai és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, illetve a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági kötelezései alapján végzik a szakemberek.

    A taszári repülőtér üzemanyagtelepeinek kármentesítési beavatkozási programja várhatóan 2023 végén zárul - jelezték. 

    A taszári kármentesítési munkák az Európai Unió és Magyarország kormánya támogatásával valósulhatnak meg, összesen 4,1 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból.

    A Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló projekt a Honvédelmi Minisztérium gyakorlatában nem egyedülálló. A tárca Taszár mellett jelenleg további három kármentesítési KEHOP-programot is koordinál országszerte, valamint a 2007 és 2015 közötti időszakban öt helyszínen zárt sikeres kármentesítési munkálatokat, hozzájárulva a felszíni és felszín alatti vizeink állapotának javításához - áll a közleményben.

MTI

Időpont: 
kedd, 2023, január 17 - 18:24

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron