A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
- A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok - MÁV-Start, Volánbusz, MÁV-HÉV - az ünnepekhez igazították járataik közlekedési rendjét - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a MÁV-Start vonatai december 24-én a szombatra, december 25-én az ünnepnapra, december 26-án a vasárnapra érvényes menetrend szerint közlekednek majd.
Szilveszterkor és jövő év elején sem változik a naptári naphoz képest a vasúti közlekedési rend, azaz 30-án pénteki, 31-én szombati, Újév napján vasárnapi, január 2-tól pedig a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.
Mint írták, a MÁV-Start a december 22-től január 2-ig terjedő ünnepi időszakban a frekventált napokon az InterCityk esetében az IC+ 1. osztályú és bisztrókocsi mellé a legforgalmasabb vonatokhoz még egy 1. osztályú kocsit kapcsol, továbbá a 2. osztályú vonatrészeket is megerősítik, járatonként 1-5 többlet kocsival közlekednek.
Közölték azt is, hogy karácsonykor, majd szilveszterkor és Újévkor várhatóan sokan kelnek útra vonattal és busszal is, ezért érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket.
A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: december 21-én a munkanapon, 22-én és 23-án a tanítási szünetes munkanapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok.
Az elmúlt évekhez hasonlóan december 24-én, szenteste a szabadnapi menetrendnek megfelelően indulnak az autóbuszok. December 25-én és 26-án, karácsonykor munkaszüneti nap, illetve a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap beosztása szerint indulnak a buszok. Karácsonytól Újévig számos járat nem közlekedik.
December 27-30. között a tanítási szünet munkanapjaira érvényes menetrend szerint közlekednek a buszok - ismertette a Volánbusz.
MTI
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|