
Hétfőn hét alkalommal riasztották a megye tűzoltóit, ebből négyszer tűzesetnél kellett beavatkozniuk a somogyi egységeknek.
Tűzhelyen felejtette az ételt hétfő reggel egy siófoki lakos, a füstmérgezés következtében pedig kis híján tragédia történt. A város hivatásos tűzoltóit riasztották az esethez, akik teljes légzésvédelem mellett mentették ki az asszonyt az épületből. A sérültet az egység átadta a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba szállították. A tűz a gáztűzhelyen felejtett edényben keletkezett, a lángok a berendezési tárgyakra nem terjedtek át. Az eset során csupán a falak és a mennyezet kormozódott.
A tűzhelyen felejtette az ételt hétfőn egy böhönyei lakos is, az odaégett ebéd füsttel töltötte meg a házat. A házból szivárgó füstöt a szomszédok vették észre és azt azonnal jelezték a település tűzoltóinak. A böhönyei önkormányzati tűzoltók bejutottak az épületbe, amelyben nem tartózkodott senki, kiszellőztettek, majd átvizsgálták a lakást, de a tűz nem terjedt át a többi helyiségre.
A kályhából kipattanó szikra meggyújtotta a kanapét hétfő délután egy kaposvári családi házban. A lakóknak sikerült a lángokat elfojtani a tűzoltók kiérkezése előtt, majd kivitték az udvarra a megégett bútort, amelynek izzó részeit a város hivatásos tűzoltói rövid idő alatt eloltottak. A tűz nem terjedt át a többi bútorra, az eset során személyi sérülés sem történt.
A lakástüzek többségénél nem a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz 85 decibeles hangerővel jelzi a tüzet annak kezdeti szakaszában, amikor még könnyen meg lehet fékezni, vagy a tűzoltókat hívni.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |