Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
Elköltözött a Somogyi Kosár bevásárló közösség, az új helyszín pedig lehetővé teszi, hogy egy olyan eseményt hozzanak létre, ahol a bevásárló közösség mindhárom pillérén állók részt vesznek.
Ez azt jelenti, hogy egyszerre lesznek jelen a termelők, a vásárlók és az önkéntesek.
Céljuk ezzel a kis "batyus bulival", hogy megismerjék egymást és a közösségüket még erősebbé tegyék és végre az ízek, termékek mögött láthassátok a szívvel-lélekkel dolgozó termelőket is.A fent említett "batyus buli" elnevezés nem véletlen: szeretettel várják a közös terülj-terülj asztalkámra az otthon ízeit vásárlóiktól és termelőiktől is!
A részvétel ingyenes! Szeretettel várnak mindenkit, aki már a közösség tagja és azokat is, aki még csak szemezett a termékekkel, esetleg termelői vagy önkéntes csatlakozását fontolgatta. Most lehetőség van megismerkedni a Somogyi Kosárral.
Helyszín: Pécsi utca 11.
Somogyi Kosár Bevásárló Közösség átadópont
(A KÖTÉL Egyesület épülete mellett)
Időpont: 2022.11.11. 14-18 óra között
A részvétel ingyenes
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|