
Bene János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat szerdán a Kormányhivatal Galériában.
A somogyi, Zselickislakon élő művész gazdag merítésből válogatta össze a kiállított mintegy 30 alkotást, melyek témájukat, stílusukat és technikájukat tekintve is igen változatosak.
Lőrincz Sándor galériavezető köszöntője után – ahogy arra a tárlat „Ajánlom magamat…” címe is utal –, maga az alkotó ajánlotta a kiállítást az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, a régi, polgári idők filmjeiből olyan jól ismert ajánlás mára kiment a divatból, pedig ma is vannak olyanok, akik bátran ajánlhatnák alkotásaikat, még akkor is, ha a tapasztalatok szerint éppen a fordítottja igaz, a képek, művek ajánlják alkotóikat.
A festőművész – középiskolás diákként – tanáraitól kapta az első útbaigazítást a képzőművészet felé. Földrajz és rajz szakos tanárként sok éven át vezette Kaposvár és Somogy megye általános iskolai rajztanárainak munkaközösségét, szaktanácsadóként segítette a megye általános iskolai rajztanárainak munkáját. Vezetője volt a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete Somogy megyei szervezetének.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Somogyi Alkotóművészek Egyesületének. Elnöke volt a Somogyi Paletta Művészetért Egyesületnek, melynek célja a mecenatúra felélesztése. Az Egyesület tagjainak segítségével zselickislaki birtokán 11 éven keresztül szervezett hivatásos művészeknek alkotótábort 2018-ig, azóta Szilvásszentmárton ad otthont a Zselici Alkotótábornak.
Érdeklődése szerteágazó, szívesen foglalkozik az emblématervezéstől a könyvillusztráláson át a grafikáig és a festészetig mindennel.
A tárlatnyitón a Zselickislaki alkotótábor állandó vendége és fellépője, Kováts Scast Sándor emelte a program fényét gitárjátékával.
Bene János festőművész tárlata a Somogy Megyei Kormányhivatal kaposvári épületének első emeletén található Kormányhivatal Galériában látható 2022. november 30-ig, hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, valamint pénteken 8-14 óra között.
(Somogy Megyei Kormányhivatal)
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |