Önként Jöttem díj: szavazz a kaposvári Mélyben és Reményben Alapítványra!

Összeállt az Önként Jöttem díj idei jelöltjeinek szűkített listája. Szavazzon arra a szervezetre, melynek munkáját elismerésre méltónak találja!

 

A Családbarát Magyarország Központ 2016-ban az önkéntes munka elismerése, az önkéntesség ismertségének növelése és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hívta életre az Önként Jöttem díjat. A díjazott minden alkalommal egy olyan szervezet, amely minimum egy éven át végzett anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmilag hasznos tevékenységet.

 

A közönség szeptember 30-ig bármely szervezetet jelölhette a díjra, majd a beérkezett javaslatok tartalmi és formai értékelése után egy szakmai bizottság négy jelöltre szűkítette a listát.

A kaposvári Mélyben és Reményben Alapítvány is a jelöltek között van.

A szervezet a mélyszegénységben élő családokért dolgozik, szociális, mentális és lelki támogatást nyújt, a kisgyermekek számára fejlesztő mentorálást végez, illetve állandó önkénteseik segítségével heti rendszerességgel korrepetálja a nehézsorsú gyerekeket. A nyári szünetben tartalmas napközbeni tevékenység és nyári tábor, az ünnepi időszakban pedig húsvéti és karácsonyi ünnepségek szervezésével segít. Foglalkoznak családgondozással és adományosztással is. Létrehozták a Köles programot, amelynek keretében a kertművelést és az állattartást, azaz az önellátást és a környezettudatos időtöltést népszerűsítik.

 

Szavazni itt lehet a cikk alatt: https://csalad.hu/csaladban-elni/ki-legyen-az-idei-onkent-jottem-dijazot...

 

Adománygyűjtő akciót szerveznek annak a szervezetnek, amely a szavazást nyeri, és az önkéntesség világnapján, december 5-én pedig az Önként Jöttem díj mellett az időközben összegyűlt adományokat is átadják a nyertesnek.

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron