Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Jó gazdi leszek - ezt kiabálták egybehangzóan a gyerekek, miután részt vettek a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ keddi Állatok világnapi előadásain.
A mintegy háromszáz kaposvári óvodást és iskolást Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ vezetője és Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte és örömüknek adtak hangot, hogy ennyi fiatal érdeklődik az állatok megmentői, a tűzoltók munkája iránt.
A somogyi tűzoltók ugyanis hivatásuk gyakorlása során számos alkalommal találkoznak segítségre szoruló állatokkal. Olykor kistestű házi kedvencek, máskor pedig több mázsás jószágok élete van a tűzoltók kezében. Kaposvári fiatalok láthatták először azt az Állatok világnapja alkalmából készült kisfilmet, amelyet a somogyi tűzoltók felvételekből állított össze az igazgatóság. Mihályka Szabina tűzoltó főhadnagy beszélt a gyerekeknek a tűzoltók közel sem veszélytelen beavatkozásairól, hiszen az ijedt állat akár meg is haraphatja, rúghatja, szúrhatja, csípheti a mentésére siető tűzoltót. A nagy érdeklődésre való tekintettel két előadást is tartottak, melyek során felhívták a fiatalok figyelmét a felelős állattartás fontosságára, bemutatták, hogyan kerülnek pácba a két- és négylábúak, továbbá arra is rávilágítottak, hogyan kerülhetőek el a hasonló balesetek. Szabó Péter tűzoltó törzsőrmester az állatmentések részleteibe is beavatta az érdeklődőket, sőt, kollégáival a mentés fogásaira is megtanították a gyerekeket. A fiatalok megígérték, továbbadják szüleiknek a tűzoltóktól tanultakat, úgymint: a fedél nélküli kútba biztos, hogy beleesnek a házi kedvencek; hőségben nem hagyunk állatot az autóban; és ha életveszély van, akkor hívjuk segítségül a tűzoltókat.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|