Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

A Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület két bronzéremmel, míg a Vései Önkéntes Tűzoltó Egyesület két aranyéremmel tért haza a hétvégi megmérettetésekről.
Szombaton ért véget a kilenc fordulóból álló Országos Kismotorfecskendő Szerelési Bajnokság. A mindent eldöntő záró fordulónak a Hajdú-Bihar Megyei Berettyóújfalu adott otthont, amelyen a böhönyei tűzoltók is képviseltették magukat. Az idei utolsó versenyre úgy érkeztek a somogyiak, hogy megőrzik a kiharcolt harmadik helyüket, esetleg még egy lépcsőfokot feljebb is lépnek a dobogón. A mezőnyben még számos csapat esélyes volt a bronzéremre, azonban a böhönyeiket sem modern, sem retró kategóriában nem lehetett letaszítani a dobogóról. Ezzel a 130 éves egyesület fennállása óta a legnagyobb sikerét érte el. (A csapat tagjai: Mencseli Imre, Benke Bence, Dézsi Lóránt, Fejes Péter, Garai Balázs, Garai Bence, Garai Norbert, Hidasi Tamás, Kemény Ambrus, Kopácsi Zsolt, Molnár Zoltán, Nagy Bertalan, Nagy László, Szita Ferenc).

A XV. Nemzetközi, a VII. Kárpát-Haza és a VI. Visegrádi Négyek Hagyományőrző Tűzoltó versenyére pedig a vései önkéntes tűzoltók neveztek, számos hazai és külföldi csapat mellett. Budapest, Babér utcája megtelt a múlt században használt tűzoltó egyenruhába öltözött hagyományőrzőkkel, akik teljes elszántsággal és beleéléssel teljesítették az előttük álló nehéz, ám szórakoztató feladatokat. A kocsifecskendő szerelésben a somogyi tűzoltók (Leposa Róbert, Pintér Balázs, Szita Róbert, Vida Ferenc, Németh Balázs, Bertók Viktor, Leposa Barnabás, Pintér Krisztián) a magyar és a nemzetközi mezőnyben is aranyérmet szereztek, öregbítve ezzel Somogy megye hírnevét.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|