Kulturális örökség napjai - Színházi titkok és különleges épületbejárások Somogyban

 Színházi kulisszatitkokról, az endrédi csipkéről és a lápból élő pákászok életmódjáról is hallhatnak a hétvégi kulturális örökség napjainak résztvevői Somogy megyében.

 

    A programsorozat honlapján olvasható információk szerint Kaposváron L. Balogh Krisztina építész a Csiky Gergely Színházban vezeti körbe az érdeklődőket, akik megtudhatják, milyen érdekes történetek, legendák fűződnek a 111 éves, szecessziós stílusú épület születéséhez és 2019-ben befejeződött felújításához.

    A somogyi megyeszékhely emellett két másik események is otthont ad: épületvezetésekkel járható be az efezusi Mária ház számos művészeti alkotást őrző másolata, továbbá vezetett séta keretében tekinthetők meg a közösségi közlekedés fő építményei, köztük az indóház, a vasútállomás forgalmi részei, valamint az új autóbusz-pályaudvar.

 

    Siófokon a világhírű operettkomponistáról, Kálmán Imréről elnevezett emlékház is bekapcsolódott a kulturális örökség napjai országos programsorozatába. Az épületben berendezett állandó tárlat a városban született és 9 éves koráig ott élt zeneszerző életét, munkásságát mutatja be saját tárgyain és dokumentumokon, fényképeken keresztül.

    A Balaton-parti város központjában városnéző séta indul, ahol a résztvevők Siófok történelmével, jelentős épületeivel, szobraival ismerkedhetnek. Egy másik kirándulás a településhez tartozó Balatonszéplak nevezetességeire fókuszál.

 

    Kisbajomban a Népi építészeti programban megújult Élő pajtába és a település történetét, építészeti értékeit, a helyi védett régi temetőt, az ottani sökfás temetkezést bemutató sétára várják a vendégeket.

 

    Balatonendréden egy közel százéves, hosszú parasztház megtekintése került be programkínálatba. Az épület éke a faragott fatornác, melynek napfényben áttört csipkemintája árnyékot vet a fehérre meszelt vályogfalra.

    A szervezők mesélnek a faluról, a híres endrédi csipkéről, a helyi védettségű, korábban romos népi lakóház újjászületéséről, közben házi bodzaszörppel, elemózsiával kínálják a betérőket.

 

    Bárdudvarnokon a Goszthony-kúriában, Goszthony Mária (1893-1989) festő- és keramikusművész egykori lakóházában tartanak épületvezetést. Az épület 1990 óta a Nemzetközi Üveg Alkotótelep otthona.

    Vörsön, a talpas házban berendezett kiállításon a Kis-Balaton hagyományos használati eszközeit, elsősorban a népi halászati módszerekhez kapcsolódó szerszámokat, a táj népi építészetét, a lápból élő halászok, azaz a pákászok életmódját ismertetik meg az érdeklődőkkel.

 

MTI

Időpont: 
szombat, 2022, szeptember 17 - 09:50

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron