Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére, Somogy megyére is 2022.08.07. vasárnap éjfélig.
Zivatar
Ma(szombaton) napközben inkább csak kevés helyen jelenhet meg zivatar. A feltételek az Északi-középhegység térségében a legkedvezőbbek (de kisebb eséllyel a front mentén a Dunántúlon és a Duna vonalában is megdörrenhet egy-két helyen az ég). Az estétől, késő estétől délelőttig tartó időszakban már kissé nagyobb számban jelenhetnek meg zivatargócok a Dunántúlon és az északi megyékben. Ezek lecsengését követően követően vasárnap délután legfeljebb a délkeleti, keleti határvidék fölé sodródhat be minimális eséllyel egy-egy konvektív cella. Az erősebb gócokat esetenként intenzív csapadék (~ 10-25 mm), szélerősödés és apró szemű jég kísérheti.
Szél
A front mentén egyre nagyobb területen feltámadó északnyugati, északi szelet zivataroktól függetlenül kísérő legerősebb lökések az Észak-Dunántúl egyes részein 70 km/h körül vagy afölött alakulhatnak. (Megjegyzés: Vasárnap is előfordulhatnak viharos (~60-65 km/h) széllökések, elsősorban Borsodban, Szabolcsban.)
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|