Fokozott vadveszély a somogyi utakon

Vezessenek fokozott óvatossággal még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.

 

Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a közúti balesetek a vadak megváltozott mozgási területe,  viselkedése miatt.

 

A közutakon gyakran leselkednek olyan veszélyek a közlekedőkre, amelyekről sokaknak nincs tudomásuk, nem számítanak rá, vagy éppen nem foglalkoznak vele. A vadelütések különösen az éjszakai, hajnali órákra jellemzőek, általában ekkor mozognak a nagyvadak, mert ilyenkor érzik magukat biztonságban. Ezen időszakban indulnak el búvóhelyeikről táplálékot, vizet keresni. A vadállomány növekedése miatt Somogy megyében is - a nap szinte minden szakában és bárhol - számítani kell arra, hogy összetalálkozik velük a közlekedő.

Célszerű a gépjárművekre vadriasztót szerelni, azonban a kínálat nagy, ezért vásárlás előtt érdemes több időt rászánni a termékkel kapcsolatos tapasztalatok, specifikációk elemzésére, az információk összegyűjtésére.

 

Mindazonáltal a szabályok betartása mellett is előfordulhat, hogy valaki vadbaleset részese lesz, ekkor minden esetben értesíteni kell a hatóságot. A rendőrök felveszik a kapcsolatot a területileg illetékes vadásztársaság képviselőjével, aki gondoskodik a sérült, vagy elhullott állat elszállításáról.

 

Kérjük óvatosan, figyelmesen vezessenek, legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel! Mindenütt fokozott óvatossággal vezessenek, nem csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet az állatok mozgására, illetve ahol az út melletti terület nem belátható (fákkal, bokros, magas növényzettel borított szakaszokon)! Vigyázni kell lakott területen, vagy annak határán is, mivel a vadon élő állat megjelenésére e helyeken is számítani kell.

 

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron