A minap még gyerekzsivajtól voltak hangosak az iskolák, óvodák, holnaptól azonban indul a szünidő.
A kaposvári hivatásos tűzoltók a szünidő beköszönte előtt több intézménybe is ellátogattak, ahol felhívták a figyelmet a legfontosabb tűzmegelőzési tudnivalókra is.
Ma még az iskolapadban, holnap már a vízparton lesz fellelhető a gyereksereg nagy része. Éppen ezért a vakáció beköszöntével a tavi viharjelzés működésére hívja fel a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a somogyiak és a Somogy megyébe látogatók figyelmét.
Miután a Balatonon a legnagyobb veszélyt a hirtelen lecsapó nagy erejű szél jelenti, ezért a strandolók biztonsága érdekében korszerű - sárga villogó fénnyel - jelző rendszer működik.
Elsőfokú viharjelzés: 45 villanás/perc
A jelzés arra figyelmeztet, hogy a várható szélerősség 40 kilométer/óránál erősebb, de 60-nál gyengébb. Ekkor a vízben csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Csónakkal, vitorlással, szörffel már nem célszerű a part közelségét elhagyni. Különösen fontos a gyermekek fokozott felügyelete és figyelmeztetése.
Másodfokú viharjelzés: 90 villanás/perc
A viharos, 60 kilométer/órás széllökés előtt legalább 30 perccel látható. Ilyenkor kétszer olyan gyorsan villognak a lámpák. Ettől kezdve a kijelölt helyeken sem szabad fürdeni, vagy csónakkal, vitorlással a vízre menni! A Balatoni vihar igen hirtelen bekövetkező természeti jelenség, általában orkán erejű széllel, hatalmas hullámokkal jelentkezik.
A Balatonon 36 part menti, 3 tóközepi és további 15 mobil viharjelző található. Így egy adott pontról legalább hármat is lehet látni, amelyek mind a vízben és a vízen tartózkodók biztonságát szolgálják.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |