Somogyi tűzoltók sikerei Szolnokon

Az I. Szent Flórián Lovagjai Lépcsőfutó Bajnokság második állomásáról sem hiányozhattak a somogyi tűzoltók.

 

A helyszín ezúttal a szolnoki Vízügyi székház volt, ahol hetvenöten vállalkoztak a közel sem hétköznapi lépcsőfutó versenyre.

 

17 emelet bevetési védőruhában, légzőkészülékkel – ez még a megszokott forgatókönyv lett volna, a Magyar Tűzoltósport Egyesület azonban ezúttal sem könnyítette meg a versenyzők dolgát. A rajtot követően számos feladatot kellett teljesítenie az indulóknak: vízsugarat szereltek, majd miután átjutottak egy vasajtón, megnyílt az út a tizedik emeletig, ahol megfékeztek egy a képzeletbeli tüzet és kimentettek egy nyolcvan kilós bábút. A tűzoltóknak a megmérettetés során nemcsak a gyorsaságukra és a kitartásukra, hanem a technikai tudásukra is szükség volt. 

 

30 év alatti nők csoportjában Szőke Hanna 5 perc 54 másodperces idővel (Bolhás ÖTE) ezüstérmet szerzett. 

 

30 év alatti férfiak között Veres Soma Dániel 3 perc 46 másodperccel (Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) a harmadik helyre küzdötte fel magát. 

 

30-39 év közötti férfiak korcsoportjában ifj. Bodó László 3 perc 20 másodperccel (KÖTÉL Egyesület) aranyérmes helyen végzett. 

 

40 év feletti férfiak korcsoportjában Kiss János 3 perc 5 másodperces idővel (Bolhás ÖTE) ezúttal sem talált legyőzőre, aranyérme mellé az abszolút győztes címet is elhódította. 

 

Fotó: KÖTÉL Egyesület

Időpont: 
kedd, 2022, június 14 - 19:29

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron