Nikoletta manói varázslatot csempésznek a hétköznapokba

Bak-Tóth Nikoletta textil manók és dekorációk készítésével foglalkozik. 

 

Hogyan indult a vállalkozás? 

A kreativitásomat mindig a dekorációkban éltem ki. Eleinte csak magamnak és a családomnak készítettem, de olykor túl sokat csináltam és nem tudtam már hová tenni és termelni ezt a sok alkotást. Ekkor fordult meg először a fejemben az a gondolat, hogy egy vállalkozásba kellene kezdeni… 


 

Honnan jött a manók ötlete?

Mikor Németországban dolgoztam elég sok manóval találkoztam házakban, üzletekben, kertekben törpékkel… a manók igazán kedves és aranyos kis „csodák” a gyerekek pedig imádják őket. Én imádom a manókat és a gyerekeket is. Egy gyermeknek örömet szerezni a legnagyobb boldogság, így nem volt kérdés, hogy a dekorációk mellett a manók kapnak szerepet, de végül övéké lett a főszerep A manókat a vállalkozás elindításával kezdtem el készíteni. Sok manó talált szerető otthonra és okozott rengeteg örömet a gyerekeknek.

 

Mi mást készítesz még?

Mára már a horgolt termékek is ugyanolyan számban megtalálhatóak, mint a manók, mert nagyon szeretek horgolni és ráadásul nagyon megnyugtató (kosarak, bármitartók, szemetesek, poháralátétek és amigurumik). Egyedi elképzelés alapján is horgolok, vagy ha már tetszik egy termék a vevőnek, de más színben szeretné, akkor természetesen annak is eleget teszek.

 

Hogy lehet rendelni? 

A Facebook és Instagram oldalon lehet rendelni és vásárolni.  Ha összejön az, amit nagyon szeretnénk az élettől, akkor nagyjából 2 éven belül Ráckevén lesz a vállalkozás székhelye és ott szeretnék egy Manófalva kis kunyhót kialakítani, hogy személyesen is megnézhessék az alkotásokat.

 

 

Miért fontos neked ez a vállalkozás?

Nagyon sokat töprengtem, hogy belekezdjek vagy sem a manók és dekorációk készítésébe a főállásom mellett, de éreztem magamban, hogy ezt egyszerűen én akarom és kész … még ha sok is lesz és nem lesz elég napi 24 óra akkor is szeretnék saját alkotásokat. Izgalommal töltött el mikor a facebook oldalt kezdtem el készíteni saját elképzeléseim alapján. 

A megrendelések és vásárlások során, a vevőkkel olykor szinte baráti levelezéseink is voltak/vannak, amik szintén számomra nagyon sok pozitív érzést adtak. A semmiből valamit létrehozni és azt jól működtetni, úgy gondolom több, mint fontos számomra. 

 

Miért érdemes itt vásárolni vagy szolgáltatást igénybe venni? 

Mindegyik termék egyedi, tehát egy darab készül, nem a tömeggyártás a cél. A manókat dekorációkat úgy készítem mintha magamnak vagy a családomnak készíteném, beleadom a szívem egy kis darabkáját. Általában megrendelésre készül egy-egy manó (a dekorációk esetében előre elkészítem és a meglévőkből választanak a vevők), megbeszéljük mi az elképzelés, ötletelünk és így tényleg egy igazán egyedi és személyre szabott manót kap a vevő. Minden manónak van egy kis története és természetesen mindegyiknek neve is van. A horgolt tárgyak egy része, újrahasznosított pólófonalból készültek, így én is hozzájárulok egy kicsit ahhoz, hogy kíméljük a környezetünket. 

 

Van-e valami különlegessége ennek a vállalkozásnak?

Idén a második szavazást is megszerveztem, ami arról szól, hogy a legtöbb szavazatot kapott bölcsőde/óvoda egy 1 méteres manót kap Manófalvától. 

 

Mi a legnépszerűbb szolgáltatás, termék? 

Manók minden mennyiségben.

 

https://www.facebook.com/manofalvadeko

Időpont: 
hétfő, 2022, június 13 - 22:06

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron