A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Negyvenhárom segélykérő hívás érkezett a hétvégén a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába.
Nyolc alkalommal tűzesethez, harminckettő alkalommal műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók, háromszor pedig tévesen riasztották az egységeket.
Huszonhárom esetben a vihar okozta károk felszámolásához kérték a megye tűzoltóinak segítségét. A péntek hajnali heves esőzés után útra-, kerítésre és épületre dőlt fák, leszakadt faágak eltávolításával volt dolga a megyeszékhely tűzoltóinak. Továbbá három alkalommal a szivattyúkat kellett munkába állítani, hogy eltávolítsák a felgyülemlett esővizet az épületekből.
Hat alkalommal közúti baleset miatt riasztották a tűzoltókat. Siófokon a 7-es főút és a Viola utca sarkán villanyoszlopnak hajtott egy személyautó vasárnap reggel. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet. Az autóban ketten utaztak, a baleset során könnyű sérüléseket szenvedtek. Az áramszolgáltató szakemberei kicserélték a félbetört oszlopot, a munkálatok idején nem volt áram az utcában.

Hetesen, a Vikár Béla utcában két gépkocsi karambolozott vasárnap délelőtt. Az ütközés következtében az egyik jármű az árokba borult és a tetején állt meg, a másik pedig az úttest közepén. A kaposvári hivatásos tűzoltók áramtalanították az autókat, amelyekben összesen öten utaztak. A mentők három embert szállítottak kórházba. A tűzoltók a felborult autót kerekeire állították, majd megszüntették a forgalmi akadályt.

A hétvégi nyolc tűzeset közül három épületben keletkezett, három szabadtéren, Lengyeltótiban pedig egy személyautó motortere gyulladt ki a Zrínyi Miklós utcában. Az ott tartózkodók porral oltóval megkezdték a lángok oltását, amelyet végül a balatonboglári önkormányzati tűzoltók fékeztek meg. Az egység áramtalanította az autót és visszahűtötte a felhevült alkatrészeket.
Fotó: Kaposvár HTP, Balatonboglár ÖTP
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |