
Szombatra virradó éjjel az erős széllel érkező zivatar fákat döntött ki, ágakat szakított le, épületeket rongált meg Somogy megyében.
A tűzoltók egész éjszaka dolgoztak a károk felszámolásán, jelenleg is tizenegy helyszínen zajlik tűzoltói beavatkozás.
Szombaton nulla órától reggel hétig 25 műszaki mentés szerepel a somogyi tűzoltók statisztikájában. Főként útra, épületekre és villanyvezetékre dőlt fák, leszakadt faágak miatt kérték a tűzoltók segítségét. A legtöbb bejelentés a dél-somogyi településekről érkezett. Háromfán, Rinyújnépen és Babócsán, összesen 700 fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás.
Vasúti sínekre dőltek fák Daránynál, Som és Nagyberény között, valamint Somogyudvarhely közelében is. Miután a tűzoltók feldarabolták és eltávolították a leszakadt faágakat, kidőlt fákat a sínekről, a vonatok folytatni tudták útjukat. Személyi sérülés egy esetben sem történt. Szulok és Homokszentgyörgy között csaknem tíz méterenként egy-egy hatalmas ág, kidőlt fa akadályozta a közúti közlekedést, amelyeket lépésről lépésre haladva távolítottak el az útról az önkéntes és hivatásos egységek. A csokonyavisontai templom tornyát is megrongálta a vihar, ahol jelenleg is dolgoznak a barcsi tűzoltók.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |