A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
A versenyzők 12 óra 25 perckor rajtolnak Kaposvárról.
Az útvonal a következő:
a Kossuth térről indulnak, majd a Fő utca - Dózsa György utca - Budai Nagy Antal utca - Újpiac tér - Áchim András utca - Vásártéri út - Jutai út - Hajnóczy József utca útvonalon hagyják el Kaposvárt.
A mezőny a 610-es számú főúton halad tovább, majd Kaposfőnél a 61-es főútvonalon Nagybajom – Böhönye – Iharosberény – Pogányszentpéter településeken keresztül távozik Zala megye irányába.
Bár a kávézók és éttermek nyitva lehetnek, de a Kossuth tér és a Hotel Dorottya közötti szakaszon – ahol majd a mezőny is elhalad – korlátozásokra számíthatnak a járókelők.
A szervezők kiemelték, akik a Giro mezőnyét szeretnék megnézni, vagy vásárolni, fogyasztani mennének a belvárosba, azoknak tudniuk kell, hogy több parkolóhely is le lesz zárva.A korlátozás a Belvárosi Parkolóházat és a Bajcsy-Zsilinszky utcát is érinti, így célszerű május 8-án gyalogosan közlekedni. A Tesco-t, az Obit és a környékbeli üzleteket és éttermeket csak a Berzsenyi utca felől tudják majd megközelíteni, mivel a Vásártéri úton is elhalad majd a mezőny, így az ideiglenesen le lesz zárva, a forgalmat elterelik.
Május 8-án piac és vásár sem lesz Kaposváron.
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|