A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Az eljárás adatai alapján egy gépkocsivezető 2022. március 12-én 8 óra 20 perckor Tótújfalun közlekedett, amikor lesodródott az útról, az árokba hajtott és villanyoszlopnak ütközött. A településen emiatt akkor az áramszolgáltatás is megszűnt.
A sofőr a baleset után azonnal hátratolatott és elhajtott. A darányi körzeti megbízottak az adatgyűjtés során azonosították, majd rövidesen elfogták a járművezetőt, akinél felmerült az ittasság gyanúja. A férfit további mintavételre állították elő, vezetői engedélyét pedig elvették.
A Barcsi Rendőrkapitányság a 28 éves helyi lakos ellen a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntető, a közlekedési szabályszegések elkövetése miatt szabálysértési eljárást indított.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|