Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Somogy megyében 2021 szeptemberétől 27 esetben riasztották a tűzoltókat kéménytűzhöz.
Csak tegnap négy esetben – Felsőmocsoládon, Kaposváron, Tabon és Mernyén – volt szükség tűzoltói beavatkozásra a kéményben lerakódott és meggyulladt korom miatt.
A tapasztalatok szerint minden hatodik lakástűz a kéményben keletkezik. Főként az elhanyagolt és eltömődött kémények, továbbá a füstelvezetőn található repedések okozhatnak problémát. Ha ezekhez még gyúlékony anyag közelsége is társul, könnyen bekövetkezhet a baj.
Pedig a tűzmegelőzés területén bizonyított a kéményseprők rendszeres ellenőrző munkájának fontossága. Míg korábban házról házra jártak, ma már csak akkor találkozunk velük, ha időpontot egyeztetve mi magunk hívjuk őket.
Az alábbi weboldalon az időpontfoglalás ikonra kattintva lehet időpontot foglalni. Telefonon, az ingyenesen hívható 1818-as számon a 9-es, majd 1-es menüpont kiválasztásával foglalhatunk időpontot. Ezt követően a kéményseprő felkeresi otthonunkat, és elvégzi az ingyenes ellenőrzést. Akik gázzal fűtenek, nekik kétévente, akik szilárd tüzelőanyaggal, nekik évente érdemes szakemberrel megnézetniük a kéményt. Éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével és gondoskodjunk az idősebb családtagokról is, segítsük őket a kapcsolatfelvételben!
Egy égéstermék-elvezető teljes nyomvonalának szemrevételezése és műszeres ellenőrzése mindössze 30 percet vesz igénybe. Persze csak akkor, ha minden rendben van. Ha az égéstermék-elvezetőt tisztítani kell, az valamivel hosszabb időbe telik, de otthonunk és családunk biztonsága megéri a ráfordított időt.
A társasházakban élőknek nem kell időpontot foglalniuk, oda automatikusan érkeznek a kéményseprők. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján elérhető a kéményseprés 2022. évi társasházi sormunkaterve.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|