A Balaton körüli önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség 13. alkalommal hirdette meg a strandminősítő versenyt, amelyben a legjobb strandok Kék Hullám zászlót nyernek.
Tavaly óta már csillagokkal is rangsorolják a fürdőzőhelyeket, az idén már 36 helyen tűzhetik ki a kék lobogót, közülük 13 a háromcsillagosat.
Idén háromcsillagos zászlót csak olyan fürdőhely kaphatott, ahol a szolgáltatások biztosításánál, a környezet kialakításánál figyelembe vették a speciális igényeket.
Összességében elmondható, hogy az üzemeltetők nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, a rendezettségre. Emellett egyre több helyen épül jó minőségű járda, ültetnek árnyékot adó fákat, a gyepfelületek gondozottak és alig akad olyan strand, ahol ne alakítottak volna ki lídós partszakaszt a kisgyermekes családoknak. Az elmúlt években sokat fejlődtek a strandok a játszóterek, a sportpályák tekintetében is.
Vizsgálták a vízfelület tisztaságát és a meder állapotát is, bírálati szempont volt a parkolási lehetőség és a kerékpártárolók száma, számított a pontozásnál az értékmegőrző, a hangosítás, a vendéglátóegységek színvonala, valamint az ingyenes wifi, a pelenkázó, a meleg vizes zuhanyozó vagy a dohányzóterület kijelölése is.
A Balaton „legzöldebb” strandja 2016-ban a Diási Játékstrand (Gyenesdiás) lett. A minősítés során a legtöbb pontot a Lido Strand szerezte Vonyarcvashegyről. A Balaton legjobb szabadstrandja elismerést idén a balatonboglári Platán Strand kapta.
A legjobb, azaz a 3 csillagos besorolást az alábbi Balaton-parti strandok érdemelték ki:
1) Vonyarcvashegy Lidó strand
2) Balatongyörök Községi strand
3) Gyenesdiás Diási Játékstrand
4) Szigliget Községi strandfürdő
5) Balatonfüred, Kisfaludy strand
6) Balatonlelle Napfény strand
7) Balatonberény Községi strand
8) Balatonfüred, Esterházy strand
9) Csopak, Községi strand
10) Keszthely Városi strand
11) Balatonakali Községi strand
12) Zánka Községi strand
13) Balatonboglár Platán strand

![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |