Közérdekű

Útlezárás március 15-én Kaposváron

Kaposváron a Széchenyi teret 2017. március 15-én 9 óra 15 perctől 9 óra 50 percig lezárják a forgalom elől.

Ökojátszóteret nyert Kaposvár

Kaposvár nyerte az E.On Energy Globe Magyarország közönségszavazását, amelyre városunk a buszflottájával nevezett. 

Így változnak az általános iskolák körzetei a következő tanévben

A Somogy Megyei Kormányhivatal köznevelési feladatokat ellátó hatósága meghozta - a 2017/18-as tanévre vonatkozóan - az iskolai felvételi körzetek megállapításáról szóló döntést.

Játék a könyvtárban

A művészet mindenkié jelszóval, játékot indít a könyvtár értékes nyereményekkel.

Ingyenes lesz az anyakönyvi kivonat, a családnév megváltoztatása és még sok más

Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött kedden a parlament.

Lesz is meg nem is torkos csütörtök március 2-án

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben már nem szervezi meg a torkos csütörtököt, amit 2006-ban a Nagy Ízutazás kampány keretében indult a magyar éttermek és a magyar gasztronómia népszerűsítésére.

Egyre sikeresebb a Senior program a Kaposvári Egyetemen

66 alkalommal, 7 tudományterületen, 37 tudományágban 120 előadás hangzott el a Senior Program elmúlt 6 szemeszterében. Idei program ITT.

A pároknak ingyenes a múzeum Valentin napon

2017. február 14-én kedden, a Valentin nap alkalmából lehetőséget biztosítanak szerelmespárok számára, hogy  a Rippl-Rónai Múzeum bármelyik helyszínét ezen a napon ingyenesen meglátogassák.

Önkéntes palacsintasütőket keresnek a Szeretetkapuhoz szombatra

Kaposváron a Fő.u.15-ben működik a Szeretetkapu.(csacsi szobornál)

Képregényrajzoló pályázat

Oldalak

MAGAZIN

Új homokos strand épül a Desedán, megújul a somogyaszalói fahíd

Újabb jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg Kaposváron:

Kaposvári dílert vettek őrizetbe a somogyi rendőrök

Több mint 110 gramm kristállyal a kocsijában fogtak el egy 53 éves férfit, aki nem is vezethetett volna.

Gyorshajtókra csaptak le Kaposváron a rendőrök

A rendőrök nyolc óra alatt 7.964 gépkocsi sebességét ellenőrizték.

Meleg, napos péntek után hidegfront hoz változékonyabb időt Somogyba

Somogy vármegyében szeptember 4-én, pénteken még meleg, többnyire napos idő várható, a hétvége azonban már változékonyabb időt tartogat.

550 millió forint uniós támogatásból újul meg a Kaposvári Nagypiac

Újabb jelentős fejlesztés indul Kaposváron: 550 millió forintos, 100 százalékban vissza nem térítendő európai uniós támogatásból újul meg a Baross Gábor utcai Nagypiac.

Égett az aljnövényzet Háromfán

Lángra kapott a száraz aljnövényzet szerda délután Háromfán, a Mező utcai lakóházak mögött.

Állásajánlatok Kaposváron