Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött kedden a parlament.
Március 1-jétől nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért.
Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem. A jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállítása is ingyenes lesz.
Jó hír a vállalkozóknak
Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok is, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni.
Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket.
Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik.
A hatósági bizonyítvány kiadása például 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni. A friss módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése. A szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj.
A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.
![]() Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerepPénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfiJogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani. |
![]() A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrökA kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak. |
![]() A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekigA pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. |