Több ezer gyerek tanult meg úszni Kaposvár úszóprogramjában

Már több mint 2500 második osztályos kisiskolás tanult meg ingyen úszni Kaposváron az 5 évvel ezelőtt indított Ketskés Bandi bácsiról elnevezett úszóprogramban.

Erre a város több mint 50 millió forintot fordított nagy örömmel,mondta Szita Károly az iskolások záró úszásbemutatóján ma a kaposvári fürdőben.  

- Ehhez a programhoz tavaly már az óvodások is csatlakoztak, így plusz 20 millió forintért már 1000 kisgyermek is megtanult úszni, tette hozzá a polgármester. 

Kijelentette: a programot a jövőben is folytatja a város, hiszen ezzel az életre szóló tudással hatalmas előnyre tesznek szert. 

A záró programon a gyermekek a hagyományokhoz híven bemutatták több úszásnemben a tudásukat, s az iskolák között egy versenyt is rendeztek. 

MAGAZIN

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzben

Meggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.

Oszlopnak hajtott egy autó Pusztakovácsiban

Árokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.

Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő Kaposváron

Jelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban:

Állásajánlatok Kaposváron